E Földközi-tenger északi partvidékén honos, gyakran 2 méternél is magasabbra megnövõ évelõ növény rendkívül jellegzetes, tömjénszerû, gyantás, enyhén keserû illatáról ismert.

A fás szárú növény tû alakú, nyél nélküli levelei b?rszerûek, enyhén csavarodottak és különösen illatosak. A rozmaring különbözõ aromatikus illóolajokat, szaponint és cseranyagokat tartalmaz. Leveleit frissen vagy szárítva, hajtásait és virágait pedig frissen használjuk, a levesek és mártások ízesítésén túl fõleg bárány, vad és szárnyasokból készült sültek, továbbá töltött húsételek készítésénél.

A növény eredetileg DélnyugatÁzsiában és észak-Afrikában õshonos, hazánkba a XVI. században jutott el. A növény leveles-virágos hajtása adja a fûszert. Már az ókori görögök elõszeretettel használták a majoránna olaját fürdés utáni ápolószernek, amelyet elsõsorban a hajukra és a homlokukra kentek.

Konyhai felhasználását tekintve a majoránna meglehetõsen sokoldalú, mindenekelõtt különbözõ levesek, fõzelékek és mártások, különféle húsételek, pástétomok ízesítésére használjuk.

A kerti kakukkfû egy egész Európában, így hazánkban is vadon megtermõ, 20?50 cm magasságú, fásodó szárú, évelõ félcserje.

A fényigényes és szárazságtûrõ növény sok helyen látható a napos domboldalakon, homok-pusztákon vagy szárazabb réteken. A kakukkfûvel erõs, átható íze miatt mértékkel bánjunk. Adhatjuk nehezen emészthetõ levesekhez, pácokhoz, töltelékekhez, mártásokhoz, baromfi és marhasültekhez, tokányokhoz, ürücombhoz, vadas ételekhez, töltött káposztához, véres és májas hurkához, kolbászokhoz, a kakukkfû ugyanis elõsegíti a zsírok lebontását.

A szurokfû lilás virágzatú, 50?60 cm magasra növõ, félcserje jellegû, terjedõ tövû évelõ növény. Eredetét tekintve mediterrán fûszer, azonban már meglehetõsen régóta ismert hazánkban is.

Ennek ellenére valamely rejtélyes okból manapság az idegen neve népszerûbb, mint a magyar elnevezés.

Az oregano elnevezés görög eredetû, a hellének a hegyek örömének, Oros ganosnak hívták.A legtöbb oregánót a görög és az olasz konyha használja, hiszen éppolyan remekül illik az olaszok paradicsommártásaihoz, pizzáihoz, mint a görögök bárány és sertéssültjeihez vagy éppen a grillezett halakhoz, juhsajthoz.

A borsikafû ? más néven csombor ? egynyári, 30?50 cm magasra növõ, dúsan elágazó, kecses formájú növény. Hazánkban is meglehetõsen régen ismert fûszernövény, a régi magyar ételek egyik alapvetõ ízesítõje volt.

Hurkát, savanyúságot, pecsenyéket, tojás, gombaételeket, majonézt, mártásokat, salátákat, ecetes és vizes uborkát is szokás ízesíteni vele, fõzéskor azonban óvatosan alkalmazzuk, mert ha sokáig együtt fõzzük az étellel, erõs ízétõl megkeseredhet az, amit ízesíteni kívántunk.

Az ajakosok családjába tartozó bazsalikom egynyári, 30?60 cm magasra megnövõ, lágyszárú növény.

Távolabbról rokona a mentának, a szurokfûnek, a majoránnának és a levendulának is. Rendkívül variábilis, ma legkevesebb 40 termesztett faja ismert.

A növény illata összetéveszthetetlen, erõteljes, szegfûszegre emlékeztetõ, leveleinek íze kissé édeskés. A bazsalikom az olasz ételek készítéséhez az egyik leggyakrabban használt fûszer, egyebek közt a klasszikus pesto és számos paradicsomos tésztaszósz elmaradhatatlan összetevõje.

Az abszint: smaragdzöld színû igen erõs pálinka, melynek legfontosabb összetevõi az ánizs és az üröm (artemisin). A növényi illóolajok feloldása miatt jellegzetesen magas alkoholtartalma (60-65 %), színe - melyet a klorofil adott ? és keserû íze a legfontosabb jellemzõi. Magas alkoholtartalma miatt gyakran vízzel keverve fogyasztották (ekkor színe opálsárgává vált); keserû ízét ellensúlyozandó kockacukorral édesítették, amit egy jellegzetes, lyukacsos ezüstkanálra tettek, s úgy folyatták át rajta lassan a jeges vizet, 4-6-szor annyit, mint maga a likõr, hogy a cukor beleolvadjon.